Szülőként feltétlenül meg kell nézni ezt a négy részes sorozatot. Amikor megnéztem a negyedik részt, ami a szülők oldalát mutatja be, hosszan néztem magam elé, mire megértettem, hogy mitől zseniális. Ugye azt várnánk, hogy az elkövető fiú szülei, bántalmazók, vagy elhanyagolók. Olyan nagyon szörnyű családi hátteret képzelünk el, ami alapján hátra dőlhetünk, hogy így persze, érthető, hogy ez a fiú miért ölt. De ezek a szülők összeomlottak, magukat okolták, s magukban keresték az hibát. Az apa elmondta, hogy ő nem vett észre semmi különöset Jamie viselkedésén. ÁTLAGOS, dolgozó szülők, mindenki teszi a dolgát. Attól zseniális, hogy nem kell nagy dráma a család életében ahhoz, hogy egy ilyen "kisiklás" megtörténjen. A "kisiklás" szó behelyettesíthető: szexuális, vagy egyéb bántalmazás, drogozás, kimaradás a suliból, szökés, kórosan sok kortárs együttlógás, függés szintű gépezés stb. Csak a nagyon apró mozaik darabokból érthető meg, hogy mitől is tragédia ez. Az apa saját maga két mozzanatot talált meg: elmaradtak a beszélgetések, és a közös programok mivel a fiú, azonnal bevonult a szobájába (ugye éppen a kiskamasz kornál járunk), amint hazaért a suliból. A második mozzanat, hogy az apa magánvállalkozásba kezdett, tehát kora hajnaltól késő estig dolgozott. Nézzünk rá a magyar viszonyokra, mindkét helyzet nagyon ismerős.
A gyermek oldaláról az első három részben két mozzanat a fontos. A pszichológussal való kapcsolódásban minimum kétszer ráfordult (iszonyatosan dühössé vált) a szakemberre, amikor az nem támogatta meg, vagy éppen ellentmondott neki. Szaknyelven úgy hívjuk ezt, hogy feljogosítottság érzés: nem tudja szabályozni az indulatait, a "nekem jogom van" állapota észlelhető a viselkedésében. Jogom van: dühösnek lenni, elvárni, hogy nekem adjanak igazat, kiadni a haragomat, anélkül, hogy odafigyelnék kinek okozok fájdalmat....Vajon mi lehet ennek a hátterében? A netes játékok köztudottan nagyon gyors kielégülést adnak, a mesterséges intelligenciával való "chatelés" folyamatosan pozitívan igazol vissza. jelentősen lecsökkent a mai gyerekek kudarc- és feszültségtűrése. Ezért mondják, hogy a virtuális világ dopamin függőséget okoz, mivel az erőfeszítés nélkül megkapott sikerek, a konfliktusok nélküli SAJÁT akarat teljes világa jellemzi az online életet. Jamie oldaláról a másik figyelemre méltó mozzanat, az iskolai státusza. A suliban, tehát a VALÓSÁGBAN ő nem volt egy központi személyiség, sokkal inkább félrehúzódó, akár hecceléseknek kitett srác lehetett. Aki a lányoknál sem túl sikeres. S nehezen viselte a lányok által tett kritikai megjegyzéseket is. A virtuális világ mindenhatóság élménye és a valóság sikertelensége komoly feszültséget eredményezett, amihez társult egy adag indulat kezelési probléma. Továbbá a végletekig vitt tagadása, (a felelősséghárítás) azt jelezte, hogy nem érti a tettek és a következmények közötti összefüggést (lényegében nem volt realitás érzékelése). Ez ugye klasszikusnak számít már az amerikai kultúrában, hogy a végetekig vitt gamer világ, az eredője az iskolai gyilkosság cunamiknak. Hiszen nincs meg az agresszív késztetés valóságban járó követkeménye a gyerekek fejében. A gamer világban ezer új életet kaphatsz, ott lelőnek, felkelsz. Az online világ és az agresszió összefüggéséről kiváló cikket olvashattok, erre a vonulatra nem szeretnék kitérni:
https://wmn.hu/ugy/64512-kamaszok-cimu-sorozat-gyerekvedelmi-szempontbol
Tehát csökkent önértékelés, feljogosítottság érzés (bosszúvágy, sértettség), sikertelenség az iskolai társas közegben, indulatkezelési problémák, és virtuális függőség. Ehhez jön a család eltünése. Nem zargatták, nem hívták, nem szedték ki a gép mellől. Nem harcoltak a valóságos jelenlétért.
Szülőként azt kell megérteni, hogy talán fel sem mérhető, hogy mennyire fontos a kapcsolódás a gyermekkel, akit szív be az online világ. Hogy ha kell minden nap meg kell azért küzdeni, hogy közösen üljünk le vacsorázni, hogy menjünk el együtt futni, kerékpározni, hogy legyen a gyerekeknek hobbijuk, vagy menjenek sportolni.
Nagyon hosszú az út tudatos médiahasználathoz. S ha őszinték vagyunk, ez még felnőttként is feladat. Hiszen, ha a gyermek azt látja a szülők is órákat töltenek a képernyők előtt......könnyen visszabeszél....
Ajánlom még ezt a filmet ehhez a küzdelemhez:
Tanári tapasztalat, hogy a felsősök 7. osztályban "meghülyülnek". "Persze a kamaszodás" - mondogatjuk egymásnak. De belegondolva, nem minden osztállyal így történik. "Igen, a mostani 7. az olyan jó kis évfolyam." A kamaszodással csak az az egy bajom van, hogy kitettük a problémát, kívülre. De sajnos a valóság mindig szembe jön. És bizony a 7-8. osztályt mégis a tanároknak kell végig küzdeniük. Tehát őszintén nem lehet ezt ennyivel elintézni.....Iskolapszichológusként is megéltem, hogy a jól funkcionáló 7. osztály, kedves, békés, barátságos osztályhoz is hívtak év végén, mert valami megváltozott. Ez a "megváltozottság" kérdése kezdett el izgatni, hogy vajon erre van-e ráhatásunk. A pszichológia szerint van egy lappangási időszak, amit latenciának neveznek, általában 1-5.,6. osztályig tart, amíg a szexualitás kérdései, a nemi érés szunnyadóban van. A szülőknek szoktuk mondogatni, hogy amíg ez az időszak van, addig kell mindent beletolni a gyerekbe, mert a kamaszkorral már az kezd el önálló életet élni, amit addig beletett a gyermekbe a szülő. Mondja ezt Vekerdy Tamás is. A kamaszkor pedig a nagy megkérdőjelezések és a keresések ideje, a kortársaké lesz a főszerep. Az alsós tanár nénik pontosan tudják, hogy a legerősebb nevelési eszközük a saját kapcsolatuk a gyermekkel. Érzelmileg ők a szülő pótlék, s ha a gyermeknek szeretetteli a kapcsolata a szülővel, akkor az sima ügy lesz. Ahol pedig nem ott, sok erőt elvisz, hogy ezt a kapcsolatot ők maguk átdolgozzák a nebulóval. A közösség szerepe, és terepe a szabályok közös betartása. Még a felsős 5 és 6- osztályban is igyekeznek a tanárok a kapcsolat mentén működni a diákokkal. Akkor már a tanulás kötelessége, a megtanult iskolarend is fontos összetartó erő. De a 7. osztályban "kicsúsznak" a kezeink közül. Még azoknál a tanároknál is értetlenséget láttam, akik kifejezetten figyeltek arra, hogy jó kapcsolatban legyenek a diákjaikkal. Ilyen esetben is elcsendesednek amint jön a tanár, megjelenik a titkolózás, az összeröhögések, amit már nem biztos, hogy ért az ofő. És kulcsfontosságú kérdés, hogy az első hat évben mit fektettünk a közösségbe. Fontos hangsúlyoznom, hogy nem a személyes kapcsolatokba, nem a tanár-diák viszonyba!!! A közösségbe, kvázi tanári szabályozás nélkül. Mivel 7. osztálytól a fő mérce az osztály és a kortársak értékrendje lesz. Ha ez a szint nincs megdolgozva, mert csak az egyénekre figyeltem, akkor kiszámíthatatlan lesz, ami tovább történik. "Még a normálisak is elkezdtek elf-bározni, éppen ahhoz a gyerekhez húznak, aki a legrosszabb tanuló stb." És el is érkeztünk a rendszerszemléletez. Mert KÖZÖSSÉGI értékrendet kialakítani 5-6. osztályban már nagyon nehéz. Azt első osztálytól kell. Ha azt nem kezdték el alsó tagozatban: miben vagyunk jók, mitől vagyunk mi nem az 1.b, hanem az 1.a. Akkor az 5. osztályban a mik az erősségeitek kérdést, csak egyéni szinten képesek értelmezni, s nem tudják megfogalmazni az osztályra nézve. És ez azért nehéz, mert alsó tagozatban annyira erős a tanár néni az "szeretett és vágyott példa" mtiváció, hogy ott igenis ki lehet bekkelni ezt a közösség témát. Csak az a 7. osztályban fog bedőlni: állandósul a ki kit utál, vagy piszkál, hogy az a tuti ha valaki szív (cigi, elf-bar, fű) valamit, aki nem az peremre szorul, hogy a bátorság és az ostobaság egymásba csúszik. Mi kell ahhoz, hogy a 7. osztályra stabil értékrendje legyen egy osztálynak? Csak néhány ötletet sorolok fel, mert a hangsúly azon van, hogy a kettős szemüveget már az alsós tanár néniknek is viselniük kell: 1. egyéni kapcsolatom a diákokkal, 2. a diákok közössége nélkülem.
Milyen skilleket kell ahhoz megerősíteni, hogy a 7. osztály a közösség pozítv erejével vigye végig ezt a nem annyira könnyű időszakot?
A gyerekek 1-8. osztálytól ugyanazok, még ha személyiségükben változnak is. A tanároknak kell rendszerben gondolkodniuk, s megérteniük, hogy a folyamat eleje és a vége nagyon szorosan összefügg.
Azért tartottam fontosnak, hogy erről írjak, mert nem lehet elégszer tudatosítani, hogy ők lesznek a társadalmunk. Itt és most formáljuk a jövőt. Szó szerint. Most dől el, hogy egy emberséges társadalmat építünk, vagy egy önzőt. S ha ezt a szemüveget viseljük, hirtelen tétje lesz a tetteknek és a mondatoknak. Mivel gyerekvédelemben is dolgozom, sajnos nagyon sok elpocskolt sorsot látok. A jövő társadalmát pocsékoljuk el, és ennek beláthatatlan következményei lesznek. Aki gyerekvédelemben érintett az ezt látja és tudja.
Amíg alsó tagozatban a boldogságóra fókusza az érzelmek felismerése, kifejezése, a családtagokhoz való érzelmi kapcsolódás lehet, a felső tagozatban nehezebben található meg a fókusz. Mivel a boldogság órákat felső tagozatban is fontosnak tartom, ezért a felsős tanároknak szedtem össze néhány ötletet.
